SAJTÓINFORMÁCIÓ
A CARGARANTIE 50 ÉVES ÉVFORDULÓJA

Köszönjük az évtizedes bizalmat!

1971-es alapítása óta a CG Car-Garantie Versicherungs-AG egész Európában a garancia- és vásárlói hűségprogramok területének egyik vezető szakértőjévé fejlődött. A gyártók, az importőrök és a kereskedők 19 országban támaszkodnak a CarGarantie szakértelmére és szolgáltatásaira. A szerződéses partnerek bizalma nélkül ez a sikertörténet elképzelhetetlen lenne. A speciális szolgáltatásokra szakosodott biztosító 2021-ben ünnepli fennállásának 50 éves évfordulóját – és az összes partnerének megköszöni a sokéves együttműködést. Ugyanakkor a CarGarantie mindig nagy figyelmet fordít a jövőre.

Napjaink járműkereskedelme elképzelhetetlen a garanciák és az egyéb vásárlói hűségprogramok nélkül. Szinte minden gyártó és kereskedő kínál megfelelő termékeket, hogy megnyerje ügyfelei bizalmát, továbbá  hosszútávú ügyfélhűséget kialakítva megtarthassa az ügyfeleit. Ebben a tekintetben Németországban a CarGarantie az úttörők egyike volt: A vállalat már 1971-ben szerepeltette kínálatában a használt gépjárművekre vonatkozó első garanciákat, amelyket tíz évvel később pedig az első garanciabiztosítások követtek. A CarGarantie az első olyan szolgáltatók egyike, amelyek termékportfóliója a nemzetközi garanciákra is kiterjedt.

Ez az úttörő gondolat a gondosan megvalósított bővítési törekvésekkel összekötve sikerhez vezetett: Legutóbb a Finaccord nevű piackutató vállalat a 2019. évi átfogó vizsgálatban megállapította, hogy a CarGarantie Európa vezető gyártó független garanciabiztosítójává nőtte ki magát. Így a CarGarantie  éllovasként, mértékadóan alakította az európai piacot a garanciatermékek fejlesztése során.

A CarGarantie 2004 óta képviselteti magát a magyar piacon.

Sokéves együttműködések

Napjainkban a különböző európai országokban az összes nagy gyártó és importőr szorosan együttműködik a CarGarantie-vel – összesen több mint 40 vállalat, ezáltal az autóipar szinte minden jelentős márkaneve. Egész Európában több mint 23 000 szakkereskedő bízik a CarGarantie szolgáltatásaiban. E tekintetben a vállalat nem csak garanciabiztosítóként értendő: A CarGarantie egészében támogatja a kereskedelmet az átfogó ügyfélkapcsolati programokkal, a jogi szolgáltatásokkal, a marketing szolgáltatásokkal, és a bevált értékesítőihálózattal való szoros, személyes támogatással. Ezáltal a CarGarantie az üzletág egyik legátfogóbb szolgáltatásokat nyújtó vállalata.

 

A szerződéses partnerekkel* való közvetlen kapcsolat ennek során az első helyen áll. Ez az együttműködés időtartamában is megmutatkozik: A CarGarantie már évtizedek óta működik együtt számos vállalattal, gyakran az adott országban történő piaci indulása óta. Így közösen kialakíthatják a garanciális és egyéb ügyfélhűség-programokat, majd optimálisan hozzáigazíthatják azokat a mindenkori igényekhez. Ennek során egyre inkább fókuszba kerülnek az összeurópai, országokon átívelő együttműködések.

Pillantás a jövőbe

Ezt az országokon átívelő, jövőorientált megközelítést a folyamatok folyamatos felülvizsgálása és optimalizálása támasztja alá. A CarGarantie megszakítás nélkül dolgozik modern, úttörő koncepciókon, hogy folytassa ezt a jövőbe vezető utat.

A folyamatosfejlődés is hajtja előre a CarGarantie céget. Az aktuális trend egyre inkább a hosszú távú garanciák irányába halad, emellett az elektromos és más alternatív meghajtási formák is egyre fontosabbá válnak. A CarGarantie e célra már modern, specializált termékeket kínál, amelyek figyelembe veszik a különleges követelményeket. Ily módon a CarGarantie nem csupán gyorsan reagálhat a trendekre és a piaci fejleményekre, hanem aktívan formálhatja is őket.

 

CarGarantie igazgatótanács csapata:

„Természetesen az elmúlt öt évtized az eddig nyújtott szolgáltatásainkiránti  büszkeséggel tölt el minket. Ugyanakkor alkalmat nyújt számunkra, hogy még intenzívebben összpontosítsunk a jövőre. A központi üzleti tevékenységünkre koncentrálva és a belső folyamatok folyamatos felülvizsgálatával és átszervezésével a CarGarantie állandó változási folyamatban van, amelynek célja, hogy a szerződéses partnereinket még hatékonyabban és átfogóbban támogathassuk. Jövőképünk az, hogy legkésőbb 2025-re európai piacvezető szerepet töltsünk be ebben az átfogó szegmensben – ez egy olyan átalakítás, amely nagy erőfeszítéseket igényel, amiket tökéletesen megalapozott az elmúlt 50 év. Mindezek egyáltalán nem lennének lehetségesek, ha partnereink nem támogattak volna minket minden tekintetben – amiért szeretnénk tiszta szívből köszönetet mondani nekik. Sikerünk az ő érdemük is.“

50 éves tapasztalatával és évi közel 200 millió euró biztosítási járulékbevételével, valamint 19 országban fennálló piaci jelenlétével a CarGarantie Európában az egyik vezető gyártó független szakbiztosító az új és a használt járművekre vonatkozó garanciavállalási és ügyfélhűség-programok tekintetében*. A további európai bővülés jelenleg előkészítés alatt áll.

 

Több mint 40 gyártó/importőr és több mint 23 000 szakkereskedő hagyatkozik a CarGarantie egyedi garanciaprogramjaira és magas szolgáltatási minőségére. Ezenfelül profitálnak a garanciaprogramok nemzetközi megvalósításának lehetőségéből egy olyan professzionális szolgáltató révén, mint a CarGarantie. Megbízható partnerként a CarGarantie a szakértelemre, a stabilitásra és a hosszú távú fenntarthatóságra összpontosít.

 

A Nagy-Britannia, az USA, Európa és Ázsia több mint 60 országában tevékenykedő AmTrust International Car Care Plan nevű vállalatával folytatott közös vállalkozás révén a szerződéses partner lehetőséget kap az egységes ajánlatok globális kihasználására. Mindkét vállalat tapasztalatának, globális lefedettségének és forgalmának köszönhetően a különböző programok messzemenően, nemzetközi szinten kínálhatók.

 

 

*2019. évi Finaccord-vizsgálat

Cégnév: Rippel Autó-Motor Garancia Kft.
Székhely:
2120 Dunakeszi, Fő út 66-68. (Takarékbank mellett)
Cégjegyzékszám: 13 09 201872
A céget bejegyző hatóság:
Fővárosi Törvényszék Cégbíróság
Adószám: 27074330-2-13
Közösségi adószám: HU27074330
Tárhely szolgáltató: WEB-SERVER Kft. 4025 Debrecen, Pásti u. 2. I/5.
Tárhely szolgáltató email címe:
info@web-server.hu

PARTNEREINK: